Mikor tavaly az a feladat botlott belém (véletlenül a Matyi téren),
hogy Gábos Dezsőt képviseljem a nevezetes Bretter körön, majd
kiugrottam a bőrömből, hiszen
olvastam pár versét, és már kezdtem osztogatni ötleteimet,
eszméimet a lírával kapcsolatban, mikor ő hirtelen
félbeszakított, és azt mondta, hogy prózát fog felolvasni.
Fejemet vakargatva azon tűnődtem, hogy miért pont próza?
Pár
pillanat múlva ránéztem, és már tudtam a választ. A szakálla
mindent elmagyarázott.
Az
álom képzelet ereje
Mi
készteti az embert a fantázia birodalmában sétálni? Most nem az
adagolt havi bérletű kép-szelet TV -re vagy akár ingyen
kézbesített fikció termékekre gondolok, hanem az ember képzelet
erejére, mely legtöbbször egy álomban, egy izgalmas könyv
olvasása közben fordul elő, mely egy írónál a kreativitás
eszközével formát ölt egy fehér papírra.
Gábos
Dezső prózája szerintem rendelkezik egy olyan észlelhető képzelő
erővel, mely nem a reális világot próbálja imitálni, hanem ép
ellenkezőleg... meg akar futamodni tőle, és egy brutális,
csattanó befejezéssel ébreszti fel a főszereplőt a valóság
kegyetlen világába, mely általában az olvasó profán pofára
esését váltja ki. Pont ezért válik hitelessé az, amit mesél.
Ezt a technikát Örkény egyperceseiben olvashattuk, hol groteszk
események és váratlan fordulatok vannak jelen, fekete humorral
fűszerezve. Érdekesen épülnek ezek a novellák. Kigondolt,
összetett szerkezetű alkotások. „Az én Váram” című
novellában két elbeszélőt figyelhetünk meg: az én elbeszélő, aki azonosul a főszereplővel, és egy kívülálló elbeszélő aki
kapcsolatot teremt az álom és a reális világ közt. Ebben az
esetben egy riportként jelenik meg: „Ez
volt a záró bejegyzés egy hajléktalan naplójában”
A
humoros hangnemben írt bevezető vagy tétel felvázolja, és utal
a történet végén lévő mondanivalóra, ugyanakkor egy sejtelmes,
enyhe figyelmeztetője a lezáró eseményeknek. A legjobb példa
erre az „Ősz” című szöveg: „ Disznóvágás közben
meghatódott a disznó” vagyis embervágás közben meghökkent a
főszereplő (akár az olvasó is) a sebész utolsó morbid
kijelentésére : „Örülök, hogy idejében magára találtam.
Egy páciensemnek új szívre van szüksége” Az
élet és halál, hit és hit elvesztésének kontrasztja ebben a
novellában észlelhető a legjobban. Az élet a természet
melankolikus ábrázolásában jelenik meg, a hitt kérdőjelezése
egyfajta reménytelenséget, bűntudatot fejez ki, mely csakis a
halálban talál megoldást. A
pillanatnyi megváltást, az életben maradás örömét, a hit megtalálását az utolsó kiábrándító mondat tiporja el. Ezek
az izgalmas esemény fordulatok magával viszik az olvasót, és
elgondolkoztatják azon, hogy mi az, ami tapintható, szemmel látható, és mi az, ami fikció, elménkben kitalált történetek melyeket
saját magunknak kell elképzelni és felfogni.
Az
imént említett felismerés problematikája jobban megfigyelhető „Az álom” című alkotásban. A konyhás jelenet, ami nem tűnik
egyáltalán egy rémálomnak, majd, ahogy a folyosó elmosódik,
rájövünk arra, hogy belecsöppentünk egy horrorfilmbe. A
valóságérzet egy álomban nem is olyan idegen fogalom. Az álom
tudat alatti, viszont sokan kísérleteztek már tudatos álmokkal.
Ugyanez történik a főszereplővel, irányítani szeretné görcsös
rémálmát, rájön, hogy képtelen saját képzeletét vezényelni,
könyörög, hogy felébredjen, de ez nem válik valóra, és ehelyett
belesüpped egy másik álomba, majd a következőkbe. A színhelyek:
Játszótér, Erdő, Autógyár, Város és Tengerpart. Ez a
technika sem ismeretlen: Álom az álomban (Dream within a dream)
Edgar Allan Poe azonos című költeményében jelenik meg először.
A
többszörös színhely váltás egyre közelebb hozza a szereplőt a
valósághoz. Ami a kinti világban történik, azt a belső világban
is érezzük, mint például az utolsó álomban, ahol a játékbabát
összevarrják, és a főszereplő felébred egy műtőteremben.
„A
műtét sikeres volt, végig úgy aludt mint egy kisgyerek, nem
voltak szövődmények”
Az
író, mint emberfigyelő a „Gomb” című történetben vehető
észre. Vidámabb hangulata kissé eltér a fentebb említett
novelláktól, melyekre a halál, démonok, sötétség, félelem,
reménytelenség kulcsszavak jellemzők. A „három személyes
tárgy” miszerint az emberek ragaszkodnak a földi dolgokhoz:
személyes tárgyak, kabalák, melyek szerencsét, biztonságot,
barátságot, szerelmet jelentenek. A főszereplő fekete gombjához
való ragaszkodása ellent mond azzal, hogy oly könnyen meg lehet
válni e tárgytól egy „aranyos idegen” jelenlétében. Ez csak
akkor jogos, ha az idegen nőnemű. A megoldás igazán jól van
kivitelezve, a gomb „nem volt fekete” hanem „tökéletesen
talált”. A nevetés, mint feszültséget feloldó eszköz,
előre segíti a főszereplőt a földi dolgok lemondásában, és a
múltra legyintve továbbadja azt a tárgyat, melyet másvalaki
felhasználhat.
Az
elbeszélésmód tiszta, koherens. A szavak részletes használata
életet adnak a történeteknek. Az allegória jelenléte úgy a
bevezető szövegek ravaszságában, mint az események lefolyásában,
gondolkodásra késztetik az olvasót. Az idő vagy az idő lefolyása egészen más egy regényben vagy
novellában, mint a kronológikus idő. Mint például
„Az én Váram” novellában, hol több év az idő lefolyása egy
képzeletbeli világban, míg „Az álom” című szövegben
végtelennek tűnik. A Flashback vagy retrospekció könnyedén,
természetesen váltogatja
a jelen/múlt/jelen időket. Rövidprózában ez egy elég
fontos elem, mert, ha egy visszatekintés túlzott, erőltetett, akkor
nem tud visszatérni az elbeszélés fonalára, és a képek torzak,
homályosak lesznek. Mario Vargas Llosa szerint egy prózában
nemcsak az elbeszélő és színhely van kitalálva, hanem az idő
lefolyása is. Ez lehetőséget ad az írónak a saját alkotását
a reális világtól emancipálni, és ezzel képes megteremteni a
sajátos szabadságát, amitől egy alkotás meggyőző ereje függ.
Gábos
Dezsőnek szerintem sikerült ezt a meggyőzőerőt közvetíteni,
akár az álmokból merített, vagy az embert megfigyelő
történeteiben elérte azt a hatást, melyet Dezső Vű-nek neveztem
el. Láttuk már valahol, de még is egyedi.
Gotha
Róbert Milán
A
szövegeket itt olvashatjátok: Gábos
Dezső írásai – Irodalmi Jelen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése