Bökös Borbála: A Kárpátia Stúdió történelmi magazinjairól

A Kárpátia Stúdió történelmi magazinjairól

A Kárpátia Stúdió által kiadott látványos, igényes kivitelű történelmi magazincsomag, a Nagy Magyarország, Erdélyország és a Történelemportál hagyományőrzést, értékelvű ismeretterjesztést tűzött ki céljául. Már a Nagy Magyarország magazin mottója is jól jellemzi e kiadványok ars poeticáját: „Minden, ami a Kárpát-medencében történt”. A folyóiratcsalád egyik oszlopos tagja, a Nagy Magyarország magazin és ennek Erdélyben terjesztett változata, az Erdélyország, valóban hiánypótló alkotások: a szerkesztők konzervatív szellemiségben, a magyar nemzettudatot ápoló kiadványokat hoztak létre azzal a céllal, hogy színvonalasan és objektíven tájékoztassák a magyar történelem iránt érdeklődőket. A Nagy Magyarország történelmi magazint 2009 júniusa óta vehetik kézbe az olvasók, a kiadó weboldalán olvasható küldetésnyilatkozat értelmében „a lap neve nem valami nosztalgiázó, hajdanvolt dicsőségünket sirató kiadványra utal, hanem a szerkesztők elszántságára, hogy minél több olvasót döbbentsenek rá arra a nyelvi, kulturális és sorsközösségre, amely a Kárpát-medence magyarjai között szétszakíthatatlanul fennáll — függetlenül attól, hogy a határ melyik oldalára kerültek.” E mellett a Történelemportál című magazin egy viszonylag új kezdeményezés: elfeledett történelmi eseményeket elevenít fel, miközben szórakoztat, így az általa feldolgozott epizódok, embersorsok izgalmasan kiegészíthetik az általános történelemoktatás tartalmi eszköztárát.

A kiadványok évi négy tematikus számmal jelentkeznek, példaként tekintsük át a Nagy Magyarország magazin 2013. évi 1. szám tartalmát. A folyóiratot az olvasók előfizethetik a kiadó weboldalán (digitális verzióban is megrendelhető, letölthető), illetve megvásárolhatják a nagyobb könyvkereskedésekben valamint az újságárusoknál.

A főszerkesztő bevezetője a magyar história másfél évszázados törökkel szembeni ellenállását jellemzi, a „meg nem alkuvás korszakának” nevezve ezt az időszakot, hiszen a török erők megállítása a Kárpát-medencében elsősorban magyar ügynek volt tekinthető. A magazin tanulmányai ennek a premisszának a szellemében íródtak. Mindegyik cikk korabeli képekkel, térképekkel, illusztrációkkal gazdagon ellátott, a szerzők pontosan jelölik a forrásokat az egyes írások végén az irodalomjegyzékben.

Nagy Miklós Mihály cikke alapozó tanulmányként fogható fel, hiszen a török hatalom terjeszkedését, annak Kárpát-medencei jelenlétét tárgyalja, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy bemutassa a 16-17. századi Kárpát-medence valódi arculatát és a Török Birodalom terjeszkedésének valós okait. Az Oszmán Birodalom terjeszkedésének sajátos geográfiai és politikai okai mellett Nagy megemlíti a török szárazföldi hatalom tengeri uralomra való törekvéseit is. A Kárpát-medencei hadjáratok kimenetele, a tény, hogy 1529-ben Szulejmánnak nem sikerült elfoglalnia Bécset a földrajzi távolság és a török haderő akcióráduszának következménye. A cikkhez keretes magyarázó blokkok nyújtanak kiegészítő kommentárt, melyben korabeli krónikákból is ízelítőt kaphatnak az olvasók.

A második tanulmány Szulejmán hadjáratait veszi górcső alá. Gulyás László cikke kronológiai sorrendben tárgyalja Szulejmán közel fél évszázados uralkodása alatt vezetett hadjáratait, különös tekintettel a hét magyarországira.

Az egyik legfontosabb magyar vonatkozású esemény, a mohácsi tragédia Négyesi Lajos tanulmányában kerül feldolgozásra. A szerző ismerteti azokat a tudományos munkákat, melyek korábban foglalkoztak a témával, valamint a főbb elméleteket, amelyek arra a kérdésre keresték a választ, hogy tervszerű volt-e a magyar csapatok rohama 1526. augusztus 29-én, avagy pillanatnyi döntés nyomán történt minden? Négyesi alaposan körbejárja a témát az összecsapás helyszínének kiválasztásától kezdve, a magyar haditanácson történteken keresztül egészen a haditerv kidolgozásáig, illetve a tényleges támadás megindításáig. Négyesi objektív szemmel nézi Tomori Pál szerepét: nem az alkalmatlan hadvezért látja benne, hanem a körülményekre gyakorlatiasan és hatékonyan reagáló vezetőt, hiszen a gyors támadás mellett döntött, ami „ugyan kockázatos, de jó döntés volt, hisz esélyt adott a sikerre. Az viszont hiba volt, hogy nem az egész sereg indult a támadásra, hanem csak a jobbszárny, így nem tudtak döntő fölényt elérni”.

A következő írás, Katkó Gáspár cikke Nagy Szulejmán magyarországi hódításait egy egészen más szemszögből elemzi. Az Oszmán-ház az ókori hősökig vezette vissza az eredetét (a bizánci császárokon keresztül Nagy Sándor örököseinek vallották magukat), így „joggal” tarthattak igényt a Kárpát-medencei területekre, így a magyarországi hódítás ideológiailag is igazolhatóvá vált a számukra. Katkó megemlíti a Táríh-i Ungurusz című oszmán krónikát, mely szerinte egy „Szulejmán szultán magyarországi és nyugati hódításainak jogalapját megteremtő „propagandisztikus” alkotás”.

Remecki Imre tanulmánya átfogó képet nyújt Nagy Szulejmán utolsó magyarországi hadjáratáról, részletesen bemutatva Szigetvár ostromát, Zrínyi Miklós szerepét, a két hadvezér döntéseit, illetve haláluknak körülményeit. Remecki írása szépen zárja a Szulejmánról és a török hódoltságról szóló tanulmányok sorát.

A következő cikk a törökök a magyar társadalomban való megítélésének változásával foglalkozik, konkrétan azzal a ténnyel, hogy az egykori ellenség képe már a 19. századtól szelídült, és a történelmi sorstárs képét öltötte magára. Hajdú Zoltán részletesen kitér a két kultúra (magyar és török) érintkezési pontjaira, különösen a katonai konfliktusok századaira, és elemzi a török-magyar szimpátia kialakulásának főbb okait. Ezek között találjuk a Thököly-emigrációt, mint az első magyar politikai jelenlétet Törökországban, illetve később a Rákóczi, majd a Kossuth-emigráció befogadását, melyek mind nagyban hozzájárultak a magyarországi török szimpátia kialakulásához. A későbbi politikai események (a közvetlen török fenyegetettség megszűnése a balkáni államok felszabadulása után, valamint az első világháború alatt kialakult kapcsolat) szintén elősegítették a két nép közötti kölcsönös rokonszenv formálódását.

A török tematikájú tanulmányok méltó megkoronázása Benkéné Jenőffy Zsuzsanna két cikke, amely az irodalom és a kultúra területére kalauzolja az olvasót, hiszen ha török-magyar kapcsolatokról esik szó, Gárdonyi Géza neve megkerülhetetlen. Az első tanulmány az Egri csillagok című Gárdonyi regénnyel foglalkozik, azt a kérdést feszegetve, hogy minek köszönheti időtálló sikerét. A cikkből izgalmas háttérinformációkat, írói kulisszatitkokat tudhat meg az olvasó Gárdonyi egri remeteségében töltött időszakából, a regény keletkezéséről, valamint Gárdonyi törökországi utazásáról. A regény tökéletesítése céljából tett konstantinápolyi utazás részletet a második tanulmányból ismerhetjük meg, mely négy, az utazás alatt készült fotográfiát is tartalmaz.

A magazin utolsó tanulmányai eltávolodnak a török tematikától, ám ettől függetlenül izgalmas történelmi csemegéket tartogatnak. Botlik József cikke Egán Ede, századfordulón a nyomorba döntött rután parasztok megsegítésére kidolgozott program, az úgynevezett hegyvidéki akció kitalálójának rejtélyes halálával foglalkozik. Kiss Balázs tollából szintén egy portrét olvashatunk, Gillemont Ferenc sportember, népfölkelő főhadnagy életéről és haláláról. Gillemont a saját géppuskás osztagának parancsnokaként a magyar nemzet szolgálatában vesztette életét az első világháborúban. Benkéné Jenőffy Zsuzsanna tanulmánya XII. Piusz pápa és a két világháború közötti Magyarország kapcsolatát vizsgálja, különös tekintettel az 1938-ban Budapesten megrendezett eucharisztikus világkongresszusra. Az utolsó írás, Vincze Gábor műve, ügynökügyet dolgoz fel; egy ügynök és egy belügyes tiszt közötti fiktív párbeszédet olvashatunk a 80-as évek közepéről. A magazin utolsó oldalán Az én történelmi hősöm című állandó rovatban ezúttal Domonkos László mesél Bem apóról.

A Nagy Magyarország 2013. évi 1. számához igényes kivitelű térképmelléklet is tartozik, amely Magyarországot ábrázolja Nagy Szulejmán korában. A szám szerzőinek rövid biográfiáját, kutatási területét is megismerjük az utolsó előtti oldalon. Dicséretes kezdeményezés, hogy a lap szerkesztői szerzők tekintetében a nagy történész nevek mellett fiatal történészek, kutatók számára is publikációs lehetőséget biztosítanak.

Összegzésként elmondható, hogy a Kárpátia Stúdió szerkesztősége nagy feladatra vállalkozott: tudományos igényességű, egyben mindenki számára szórakoztató történelmi folyóiratot bocsát a magyarországi és erdélyi közönség rendelkezésére. A kiadó történelmi kiadványai nem csak a történész szakemberek és a történelem szakos hallgatók számára ajánlott, hanem azok is bátran forgathatják, akik érdeklődnek a magyar történelem iránt.  Az egyes cikkek komoly eszköztárat jelenthetnek a történelemtanárok számára is, akik az iskolai anyagot változatosabbá szeretnék tenni, hiszen egy-egy portré, kultúrtörténeti csemege remek történelemórai beszélgetésekre adhat alkalmat.

A kiadó weboldala: http://karpatiastudio.hu/

A recenzióban elemzett lapszámba itt lehet belelapozni: 

http://karpatiastudio.hu/tortenelemi-magazinok/nagy-magyarorszag/szulejman-es-a-magyarok/

Forrás: http://hetedhetorszag.blogspot.ro/2013/12/a-karpatia-studio-tortenelmi.html

Bökös Borbála

Dean Devlin és Roland Emmerich: Csillagkapu

Dean Devlin és Roland Emmerich Csillagkapu című története minden mitológiai vonatkozása ellenére újat hozott a science fiction világába. Kurt Russell főszereplésében, alias, Jack O’Neil ezredes, 1994-ben vetített film könyvváltozatának dátuma egybeesik a filmével. Egy évvel később Tóth Árpád fordításában a könyv magyarul is megjelent, melynek eredeti címe Stargate.

            A történet dióhéjban: i.e. 8000-ben egy földönkívüli lény, fajának utolsó tagja, űrhajóval megérkezik a Földre. Egy egyiptomi fiú testébe költözve, annak népét rabszolgasorba kényszeríti. A csillagkapun keresztül sokakat egy másik bolygóra költöztet, hogy egy olyan ásványt bányásszanak, ami a Földön nem található. Az egyiptomiak a Földön fellázadnak ellene, elkergetik az idegen lényt, a kaput pedig eltemetik. Kairóban 1928-ban egy ásatáson megtalálják a csillagkaput. Napjainkban rájönnek, hogy a szerkezet alkalmas a csillagok közti utazásra, és ekkor egy hétköznapi ember, Daniel Jackson különc és fiatal régészprofesszor segítségével megfejtik a kapu jeleit, és expedíciót indítanak az ismeretlen bolygóra, ahol találkoznak az Egyiptomból elhurcolt emberek leszármazottaival. Később megjelenik Ré is, akit tízezer éve elűztek a Földről.

            Mivel a könyv a film elkészülte után, és annak levetítésével nagyjából egy időben jelent meg, illetve azt figyelembe véve, hogy a regény egyik írója, Roland Emmerich rendezte, nem meglepő, hogy a történet hajszálpontos mása a filmbelinek. Olyan, mintha egy leegyszerűsített forgatókönyvet olvasnánk. Olvasás közben megelevenednek előttünk a film jelenetei, immár a saját fantáziánkban vagyunk képesek újraélni a kalandot. Az olvasás élményének varázsa olvasótól függően vagy kissé megtörik azért, mert állandóan a film jelenetei jutnak az eszünkbe, vagy ugyanezért, éppen ellenkezőleg, felfokozódik. Annak ellenére, hogy tudjuk, hogy mi fog történni, képesek vagyunk érdeklődve várni a folytatást. Szerencsére az írók nem mennek bele fölösleges technológiai és tudományos fejtegetésekbe, ellenben leírják a helyszíneket és a körülményeket, amiket a filmben a látvány pótolt, ezért az olvasás a történet ismerete ellenére képes újat adni. Azt hiszem, nem is baj, hogy a film látványát ötvözhetjük a regénnyel, mert amúgy is elég pontosan vannak leírva a helyszínek, és így erőltetés mentesen tudjuk használni a fantáziánkat.

            1997-ben az alaptörténetből kiindulva a 90-es évek, illetve a XXI. század legnagyobb sci-fi sorozatát indították el, melyben továbbra is követték azt a szokást, hogy a filmmel párhuzamosan időnként kiadták a történetek regényváltozatát is.

            Az első könyvet mindenképp ajánlom a kedves olvasók figyelmébe, szerintem nem kell szóvá tennem, hogy aki belekezd, az nem bírja majd abbahagyni.

Simon L. Z.

Forrás: http://slzhistory.blogspot.ro/2011/06/dean-devlin-es-roland-emmerich.html

Könyvismertető - Fred Hoyle: A fekete felhő

Fred Hoyle: A fekete felhő

 

Sir Fred Hoyle adta a Big Bang teória elnevezését. Mindezt humornak szánta, mert az elméletet nevetségesnek tartotta. A kozmológus, illetve matematikus-csillagász egy oszcilláló világegyetemet képzelt el, ami periodikusan hol tágul, hol összeszűkül, ezzel ellentmondva a Nagy Bumm-nak, mely szerint az univerzumnak volt kezdete és lesz vége. A napjainkban kialakuló új elméletek hasonlóságot mutatnak a tudós eredeti elképzeléseivel.

 

A fekete felhő Fred Hoyle első könyve. 1957-ben jelent meg, magyar nyelvre fordította Kuczka Péter 1969-ben.

 

A műből egy tudós szavai tükröződnek. Gyakorlatias és izgalmas történetében az ember szellemi képességét szembeállítja egy annál sokkal nagyobb értelemmel. A regény tartalma megállja a helyét a valós életben is, nem rugaszkodik el hihetetlen képzelgésekbe, az események realisztikusak. A műben helyet kap az író politikáról alkotott véleménye is.

 

A történet egy idegen lényről és annak emberiségre gyakorolt hatásáról szól. A regény egy csillagászati felfedezéssel kezdődik. Egy fekete objektumot figyelnek meg, ami a Napot vette célba. A Fekete Felhő nem más, mint egy űrlény, aminek testét gázhalmaz alkotja. A belsejében agyszövet található, és csillagokból táplálkozik. Az emberekről mit sem tudva, megérkezik a Naprendszerbe és körbeveszi a Napot, a Földre nem jut fény, ezzel együtt az időjárás is megváltozik.

 

A folyamat nem két nap alatt megy végbe, idővel sikerül felvenni a kapcsolatot a lénnyel, aki megtanul angolul. Igyekeznek kompromisszumra jutni, mert a Felhő a Nap nélkül elpusztul, ugyanakkor a Föld sem képes életben maradni nélküle. A katonaság természetesen rakétákkal fenyegeti az idegent, miután megtudják a gyenge pontját, de ez a taktika nem célravezető. Az egyetlen megoldás, ha mindenki nyugton marad és a tudósok utasításai szerint járnak el, akiknek józan ítélőképessége ebben a helyzetben nélkülözhetetlen.

 

A regényben olvashatunk az emberi természetről, és az előttünk álló lehetőségekről, képet kaphatunk az univerzumban elfoglalt helyünkről, illetve gazdagodunk egy különleges, egyedi történettel.

 

Simon Lehel Zoltán

 

Forrás: http://slzhistory.blogspot.ro/2011/06/fred-hoyle-fekete-felho.html

Riport az Andante zenekar művészeti vezetőjével, Bogya-Kis Áron református lelkipásztorral

Riport az Andante zenekar művészeti vezetőjével, Bogya-Kis Áron református lelkipásztorral

Kedves Mondatosok! Riportalanyom Bogya-Kis Áron, az Andante ifjúsági zenekar művészeti vezetője. Jelenleg Magyarországon, Kisvárdán él, beosztott lelkipásztorként szolgál az ottani református gyülekezetben. Szeretném bemutatni és megismertetni őt és zenekarát a Mondat olvasóival.

– Üdvözöllek Áron a Mondaton, és mint önjelölt szerkesztő, illetve régi barátod köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést. Megkérnélek, hogy mondj néhány szót magadról, hol születtél, mivel foglalkozol?

– Szia, Lehel! Köszöntöm a Mondat Olvasóit! Lelkész család első gyermekeként jöttem Tasnádon a világra. Szüleim és húgom is lelkészek, menyasszonyom teológushallgató. Jelenleg Magyarországon élek, és Kisvárdán szolgálok beosztott lelkipásztorként, illetve az Andante keresztyén zenekar művészeti vezetője vagyok.

–  Mikor határoztad el, hogy teológus leszel, illetve hogyan alakult ki zenei érdeklődésed?

– A középiskola idején, de mindig is bennem volt ez az elhivatottság. Az életemben pedig mindig ott volt a zene. Általános iskolai tanulmányaimat Szatmárnémetiben kezdtem, a Papp Aurél Zene és Képzőművészeti Líceum zongora szakán. A tanáraim látták bennem a zene iránti tehetségemet, és az útmutatásuknak köszönhetően a középiskolai tanulmányaimat a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola zongora, majd egyházzene szakán folytattam. Ezt követően felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára, valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre.

– Utazzunk egy kicsit vissza az időben. Mesélj a kezdetekről, hogyan kerültél Szatmárnémetibe?

– Kalandos volt.  Korábban a szüleim kisebb településeken szolgáltak: Pelekeszin (Becheni), Érkőrösön (Chereuşa), majd Kispeleskén (Pelisor) és Szárazberken (Bercu). A 90-es évek elején meghívást kaptak Szatmárnémetibe, ahol gyülekezet szervezésére és templom építésére kérték fel őket.

– Annak idején veled együtt szerveződött az ifjúsági zenekar. Mesélnél erről nekünk?

– Ötödikes voltam, amikor zongora tudásommal bekapcsolódtam az ifjúsági kör zenei szolgálatába, és ott kezdődött az ifjúsági zene iránti szeretetem és elköteleződésem. 1999-ben egy ifjúsági énekkart és egy ifjúsági zenekart indítottam. Mindemellett a gyülekezeten belül kisebb komolyzenei koncerteket is szerveztem, kórusokat hívtam meg, kamaraműveket adtunk elő zenész barátaimmal és önállóan is koncertezgettem. Közben az ifjúság énekkarával más gyülekezetekbe vendégszolgálatokra jártunk. Volt olyan, hogy felléptünk az ifjúsági zenekarral, de volt olyan is, hogy az ifjúsági kórussal a zenekar kíséretében. Aztán még 1999 végén megalakult az Immannuel ifjúsági ének-zenekar. Jártuk a várost, tempolmokban szolgáltunk,  városi rendezvényeken koncerteztünk, megyei ifjúsági táborokban zenei kíséretet és énekvezetést biztosítottunk. Két fontos időpontot említenék még meg az Immanuel zenekar életéből: 2002-ben Hollandiában a testvérgyülekezetünknél, és 2009-ben 10 éves jubileumunk alkalmával Kolozsváron a Várom az Urat adventi ifjúsági zenei fesztiválon koncerteztünk .

– Az Andante megalakulása előtt hogy alakult az Immanuel zenekar élete azt követően, hogy tanulmányaidat megkezdted Magyarországon?

– Nagyon sokáig haza jártam az Immanuel zenekarhoz iskolai szünetekben és hétvégenként. Az Immanuel volt a kiindulási pontja a jelenlegi Andante megalakulásának. A több éves Immanuelben való gyakorlat ösztönzött és késztetett arra, hogy az ifjúsági zenét tovább értelmezzem és fejlesszem. A szolgálataim miatt igazából 2010 karácsonyától már egyre nehezebben tudtam tartani a kapcsolatot a szatmári barátokkal és a zenekar tagjaival. Ekkorra az Immanuel zenekar azonban már elég érett volt arra, hogy a művészeti irányításom nélkül is szolgáljon és zenéljen. Jelenleg húgom és a férje vették át az Immanuel vezetését, és a mai napig sikereket érnek el a szolgálat terén.

– Az Andante zenei stílusáról, felépítéséről, tagjairól árulj még el néhány gondolatot.

– 2011-ben alakultunk meg, ekkor az ifjúsági- és a könnyűzene alapjain elindulva kezdtük próbálkozásainkat egy zenei stílus kialakítása felé. A darabok stílusmeghatározása, a zenekar irányvonala ekkor kezdett kibontakozni. A zenekar felépítése kisebb lett a megszokott 19-20 tagból álló korábbi nagy Immanueles fellálláshoz képest. Jelenlegi felállása a zenekarnak: szólóénekesek és alapzenekar (billentyű, elektromos, akkusztikus és basszusgitár valamint dob). A zenekar tagjai több „régióból” származnak: van aki Szatmárnémetiből, vannak olyanok, akik határon túl születtek, de már hosszú ideje átköltöztek Magyarországra és vannak magyarországi tagok. A foglalkozásokat tekintve színes a zenekar: van köztünk lelkész, teológus, képzőművész, designer, manager, hangtechnikus. Annak ellenére, hogy az élet, és a történelem más irányba sodort mindannyiunkat, a zene és a szolgálat összeköt bennünket.

– Milyen helyszíneken léptetek már fel az Andantéval?

– Erdélyben, a Párciumban, Magyarországon és Felvidéken.

– Köszönöm, hogy vállaltad ezt az interjút, és hogy bemutatkoztál, illetve megismertetted velünk a zenekart. Kívánom, hogy legyen még sok sikeres fellépésetek szerte a világban.

– Köszönöm én is az interjút neked Lehel barátom! Kívánok sok erőt és áldást a Mondat olvasói számára! Egyben pedig szeretném figyelmetekbe ajánlani az egyik demo felvételünket. Hallgassátok szeretetettel! 

Link: https://soundcloud.com/bogya-kis-ron/andante-r-kk-demo/s-Pmq6E

A riportot készítette Simon Lehel Zoltán

Néhány szó a Mondattól

A Mondat 2011 novembere óta különböző témakörökben biztosít forgalmi csomópontot a bimbódzó, illetve égi magaslatokat karcoló alkotók és művészek számára. Az elindulástól kezdve havi rendszerességgel kerültek feltöltések az oldalra. A cél egy felsőbb fokú önkifejezési és szórakoztató forma igényének a megteremtése multikulturális közegben előítéletek nélkül. A Mondat a Street art eszmeiségéhez hasonlóan a művészetet a civileknek törekvést pártolja. Az elmúlt alig másfél év alatt olyanokkal is találkozhattunk a Mondaton, akik ez idáig csak önmagukat örvendeztették meg érdeklődésükkel, nem sejtve, hogy rajtuk kívül mások is foglalkoznak hasonlóakkal. Reméljük, hogy még sok magában alkotó tehetséghez sikerül eljutnunk, és munkáiknak szállást biztosítanunk.

Napjaink szakirányultsága sokunk számára behatárolja az érdeklődési kört és korlátozza lehetőségeinket. Akárhogy vesszük, ez az elszigeteltség a kreatív törekvéseket negatívan érinti, illetve a szellemi termékek sötétben való rejtegetése hatástalan a társadalomra, aminek következtében idővel egyre nagyobb gátak emelkednek a termékeny elmével megáldottak köré. Ezért ahogy az élet ellent mond az entrópia törvényének, úgy mi is a spontán lefelé húzó energiaminimummal küzdve várat építünk ott, ahol rajtunk kívül mások nem teszik.

            Ezennel felavatjuk a plafonáltság elleni küzdelmünk következő bástyáját, a cikk kategóriát, ahova elemzéseket, híreket, beszámolókat, riportokat, fogunk megjelentetni. Reméljük, hogy nem csak szórakoztató, de hasznos is lesz mindannyiunk munkája. Köszönjük olvasóink eddig és ezt követő figyelmét, és alkotóink odaadását.