Könyvismertető: Kelemen Zoltán – Első 21 novella

Könyvismertető: Kelemen Zoltán – Első 21 novella

Kelemen Zoltán kolozsvári születésű fiatal kortárs alkotó első könyve az Első 21 novella címet kapta. A szerző írás iránt való kezdeti érdeklődéséből ihletett alkotásait gyűjtötte össze, melyeket magánúton jelentetett meg kötetében.

A történetek rövidek, és terjedelmükből adódóan bizonyos részek ködbe burkolóznak. Az ok és okozat közötti viszony nem konkrét minden esetben. Ennek következménye hirtelen lényegre törő stílust eredményez, de nem in medias res szerint. Az alkotások részletekbe menő, gyakran kimerítő leírásokban gazdag kezdést ígérnek, amivel az író könnyen megteremti a hangulatot, és ismerteti a környezetet. Az ezt követő hirtelen fordulatok erősítik a történetek bizarr jellegét. Az író előszeretettel alapoz a komorságra.

A fantasy zsánert képviselő novellák némelyikének mítosza keresztény elemekből építkezik, mely a műfajban ritkán szokott előfordulni. A szakralitáshoz való közelség, és a misztikummal való természetszerű viszonyulás átszövi a novelláskötetet. A művek nyelvezete kellemes, a szerkesztett szöveg kényelmesen olvasható.

A  történetek mögül az ifjú erdélyi magyar alkotói lelkület tükröződik ki, ami szembeállítja a fiatal generáció nyomasztó körülményeiből származó sivár jövőképet, és a mindent felülíró megalapozatlan, de az élethez szükséges, szinte már törvényszerűen kezelt reményt.

A még kiforratlan alkotó meseszerű, lényegre törő művei egyediségének és eredetiségének köszönhetően eltér a mainstream irodalomtól. Az Első 21 novella hiánypótló könnyűirodalomnak számít, egy új stílust képvisel, olyan zsánert, amely az erdélyi alkotásokra nem jellemző. A kötet új irodalmi divatirányzat hírhozójaként jeleskedik, amely a nagyvilágban már hosszú évtizedek óta hódít. A novellák a fiatalabb, könnyed szórakozásra vágyó közönség igényeit célozzák meg.

A könyv borítója keményfedeles és tetszetős megjelenésű, morbid, sejtelmes érzelemhatást kelt, megfelelő egységben áll a novellák stílusával. A színek mellőzésével az árnyalatok dominanciája válik közlő erővé. A fehér - szürke - fekete, a fény és árnyék, a sötét és a világos játéka fokozza az olvasásélményt.

A spoilerek elkerülése érdekében mellőztem a történetek tartalmi leírását, de aki nem tart attól, hogy az alkotások a részletinformációk ismeretében veszítenek a hatásukból, azok számára egyéb oldalakon megjelent kritika, elemzés és vélemény az alábbi linkeken keresztül érhető el: 

Nemere Istvántól, Turán Beatrixtól az ekultura.hu oldalán, Müller Váci Líviától, beszélgetés a szerzővel a Kolozsvári Rádióban, néhány novella a kötetből, a kötet fb oldala.

SLZ

Gotha R.M. - Az álom képzelet ereje

Mikor  tavaly az a feladat botlott belém (véletlenül a Matyi téren), hogy Gábos Dezsőt képviseljem a nevezetes Bretter körön, majd kiugrottam a bőrömből, hiszen olvastam pár versét, és már kezdtem osztogatni ötleteimet, eszméimet a lírával kapcsolatban, mikor ő hirtelen félbeszakított, és azt mondta, hogy prózát fog felolvasni. Fejemet vakargatva azon tűnődtem, hogy miért pont próza?

Pár pillanat múlva ránéztem, és már tudtam a választ. A szakálla mindent elmagyarázott.

                                                     Az álom képzelet ereje

Mi készteti az embert a fantázia birodalmában sétálni? Most nem az adagolt havi bérletű kép-szelet TV -re vagy akár ingyen kézbesített fikció termékekre gondolok, hanem az ember képzelet erejére, mely legtöbbször egy álomban, egy izgalmas könyv olvasása közben fordul elő, mely egy írónál a kreativitás eszközével formát ölt egy fehér papírra.

Gábos Dezső prózája szerintem rendelkezik egy olyan észlelhető képzelő erővel, mely nem a reális világot próbálja imitálni, hanem ép ellenkezőleg... meg akar futamodni tőle, és egy brutális, csattanó befejezéssel ébreszti fel a főszereplőt a valóság kegyetlen világába, mely általában az olvasó profán pofára esését váltja ki. Pont ezért válik hitelessé az, amit mesél. Ezt a technikát Örkény egyperceseiben olvashattuk, hol groteszk események és váratlan fordulatok vannak jelen, fekete humorral fűszerezve. Érdekesen épülnek ezek a novellák. Kigondolt, összetett szerkezetű alkotások. „Az én Váram” című novellában két elbeszélőt figyelhetünk meg: az én elbeszélő, aki azonosul a főszereplővel, és egy kívülálló elbeszélő aki kapcsolatot teremt az álom és a reális világ közt. Ebben az esetben egy riportként jelenik meg: „Ez volt a záró bejegyzés egy hajléktalan naplójában”

A humoros hangnemben írt bevezető vagy tétel felvázolja, és utal a történet végén lévő mondanivalóra, ugyanakkor egy sejtelmes, enyhe figyelmeztetője a lezáró eseményeknek. A legjobb példa erre az „Ősz” című szöveg: „ Disznóvágás közben meghatódott a disznó” vagyis embervágás közben meghökkent a főszereplő (akár az olvasó is) a sebész utolsó morbid kijelentésére : „Örülök, hogy idejében magára találtam. Egy páciensemnek új szívre van szüksége” Az élet és halál, hit és hit elvesztésének kontrasztja ebben a novellában észlelhető a legjobban. Az élet a természet melankolikus ábrázolásában jelenik meg, a hitt kérdőjelezése egyfajta reménytelenséget, bűntudatot fejez ki, mely csakis a halálban talál megoldást. A pillanatnyi megváltást, az életben maradás örömét, a hit megtalálását az utolsó kiábrándító mondat tiporja el. Ezek az izgalmas esemény fordulatok magával viszik az olvasót, és elgondolkoztatják azon, hogy mi az, ami tapintható, szemmel látható, és mi az, ami fikció, elménkben kitalált történetek melyeket saját magunknak kell elképzelni és felfogni.

Az imént említett felismerés problematikája jobban megfigyelhető „Az álom” című alkotásban. A konyhás jelenet, ami nem tűnik egyáltalán egy rémálomnak, majd, ahogy a folyosó elmosódik, rájövünk arra, hogy belecsöppentünk egy horrorfilmbe. A valóságérzet egy álomban nem is olyan idegen fogalom. Az álom tudat alatti, viszont sokan kísérleteztek már tudatos álmokkal. Ugyanez történik a főszereplővel, irányítani szeretné görcsös rémálmát, rájön, hogy képtelen saját képzeletét vezényelni, könyörög, hogy felébredjen, de ez nem válik valóra, és ehelyett belesüpped egy másik álomba, majd a következőkbe. A színhelyek: Játszótér, Erdő, Autógyár, Város és Tengerpart. Ez a technika sem ismeretlen: Álom az álomban (Dream within a dream) Edgar Allan Poe azonos című költeményében jelenik meg először.

A többszörös színhely váltás egyre közelebb hozza a szereplőt a valósághoz. Ami a kinti világban történik, azt a belső világban is érezzük, mint például az utolsó álomban, ahol a játékbabát összevarrják, és a főszereplő felébred egy műtőteremben.

„A műtét sikeres volt, végig úgy aludt mint egy kisgyerek, nem voltak szövődmények”

Az író, mint emberfigyelő a „Gomb” című történetben vehető észre. Vidámabb hangulata kissé eltér a fentebb említett novelláktól, melyekre a halál, démonok, sötétség, félelem, reménytelenség kulcsszavak jellemzők. A „három személyes tárgy” miszerint az emberek ragaszkodnak a földi dolgokhoz: személyes tárgyak, kabalák, melyek szerencsét, biztonságot, barátságot, szerelmet jelentenek. A főszereplő fekete gombjához való ragaszkodása ellent mond azzal, hogy oly könnyen meg lehet válni e tárgytól egy „aranyos idegen” jelenlétében. Ez csak akkor jogos, ha az idegen nőnemű. A megoldás igazán jól van kivitelezve, a gomb „nem volt fekete” hanem „tökéletesen talált”. A nevetés, mint feszültséget feloldó eszköz, előre segíti a főszereplőt a földi dolgok lemondásában, és a múltra legyintve továbbadja azt a tárgyat, melyet másvalaki felhasználhat.

Az elbeszélésmód tiszta, koherens. A szavak részletes használata életet adnak a történeteknek. Az allegória jelenléte úgy a bevezető szövegek ravaszságában, mint az események lefolyásában, gondolkodásra késztetik az olvasót. Az idő vagy az idő lefolyása egészen más egy regényben vagy novellában, mint a kronológikus idő. Mint például „Az én Váram” novellában, hol több év az idő lefolyása egy képzeletbeli világban, míg „Az álom” című szövegben végtelennek tűnik. A Flashback vagy retrospekció könnyedén, természetesen váltogatja a jelen/múlt/jelen időket. Rövidprózában ez egy elég fontos elem, mert, ha egy visszatekintés túlzott, erőltetett, akkor nem tud visszatérni az elbeszélés fonalára, és a képek torzak, homályosak lesznek. Mario Vargas Llosa szerint egy prózában nemcsak az elbeszélő és színhely van kitalálva, hanem az idő lefolyása is. Ez lehetőséget ad az írónak a saját alkotását a reális világtól emancipálni, és ezzel képes megteremteni a sajátos szabadságát, amitől egy alkotás meggyőző ereje függ.

Gábos Dezsőnek szerintem sikerült ezt a meggyőzőerőt közvetíteni, akár az álmokból merített, vagy az embert megfigyelő történeteiben elérte azt a hatást, melyet Dezső Vű-nek neveztem el. Láttuk már valahol, de még is egyedi.

                                                                                                  Gotha Róbert Milán

A szövegeket itt olvashatjátok: Gábos Dezső írásai – Irodalmi Jelen

Bökös Borbála - Meliki kritika

Meliki kritika

Írta: Bökös Borbála

Jean-Pierre Montcassen 25. regénye, a Meliki 2013-ban jelent meg a Könyvmolyképző kiadó gondozásában. Az olvasó egy szép, romantikus és kalandos könyvet vehet a kezébe, igényes nyelvezettel, fordulatos cselekménnyel.

A történet a 17. századi Drinápolyban játszódik, ahol Ferhat, a kiöregedett, lesántult janicsár egykedvűen tölti napjait. Életében azonban csakhamar változás áll be: az egyik szokásos solymászatáról hazaindulva, a rabszolgapiacon áthaladva arra lesz figyelmes, hogy egy piszkos, véres rongycsomó irányából sóhajtozást hall rég elfeledett anyanyelvén, magyarul. Azonnal megveszi a „rongykupacot”, amely egy kislányt takar, és csak otthon döbben rá a szörnyűségre: a lány nagyon súlyos állapotban van, fejéről tenyérnyi helyen kitépték a haját és az egyik szeme hiányzik. Ferhat mégis mindent megtesz, hogy meggyógyítsa a gyermeket, és fáradozása nem bizonyul hiábavalónak. Boriska felépül, szépen fölcseperedik, és a kezdeti apa-lánya kapcsolatból később gyöngéd szerelem bontakozik ki. Boriska lesz Ferhat életének értelme, a lány szeretete és tiszta rajongása az egyetlen dolog, amiért érdemes még küzdeni, harcolni. Amikor senki sem látja és hallja őket, magyarul beszélgetnek, egyébként vigyázniuk kell, mert e nyelv használata, a különös kapcsolat rosszindulatú pletykák forrásává válhat és veszélybe sodorhatja békés, nyugodt életüket.

A regény lapjain megelevenedik a 17. századi Drinápoly hangulatos, színes, szagos világa, a mindennapi török élet apró mozzanatai. Az olvasó szinte érzi a frissen őrölt kávé, a vízipipából fürgén bodorodó dohányfüst illatát, beszívja a bazár fűszeres levegőjét, hallja a müezzin énekét, a hánban kedélyesen vitatkozó turbános férfiak hangját, láthatja a janicsár lakásának bútorait, az értékes sakktáblát az ébenfa figurákkal, a beszélgetésekkel tarkított izgalmas játszmákat.

A regény Ferhat és Boriska, azaz Meliki szerelmét roppant ízléses módon, finom eleganciával és romantikával mutatja be. A szöveg szerencsére mentes a szélsőségektől: a túlfűtött érzelgősségtől és a napjainkban oly divatossá vált öncélú testiséget hirdető szerelemi jelenetektől. Az arányok ilyetén harmonikus elrendeződése, a romantika és a történelmi események kiegyensúlyozott összefonódása olyan értékkel ruházza fel ezt a regényt, amely a mellett, hogy remek szórakozást ígér, mély erkölcsi mondanivalót is közvetít. A történeten átsüt valamilyen mély emberi érzékenység, a szív és a lélek igazi kínlódásai, miközben végig drámai hangulatot teremt, a szereplőket egyszerre sodorva hétköznapi és rendkívüli helyzetekbe.

Mindegyik szereplő valamiféle fogyatékosságtól szenved, amely lehet fizikai vagy lelki probléma, avagy mindkettő egyszerre. Ferhat sántít, mivel egy csatában szerzett sebesülés nyomán rossz az egyik lába, Boriska félszemű, Böcek, Ferhat barátja pedig a férfiakhoz vonzódik (amely a kor felfogása szerint súlyos devianciának számít). A karakterek és fizikai, avagy lelki problémáik rejtett jelentéseket hordoznak, amelyek csak egymással való összefüggéseikben válnak értelmezhetővé. Borsika és Ferhat sorsa olyan szorosan összekapcsolódik, hogy csakis egymás által nyerhetnek gyógyulást, illetve üdvösséget.

Bámulatos hitelességgel tárul fel az olvasó szeme előtt a magányosság és a félelem nagyon is emberi érzései, hiszen a regény Ferhat tűnődéseivel kezdődik, hogy elcsordogálnak az évek, hogy alig-alig emlékszik gyermekkori önmagára, a székely kisfiúra, Ábrisra, akit az ismerős erdélyi tájakról magukkal hurcoltak a tatárok, és akiből a törökök janicsárt neveltek. Későbbi jó barátja, Mehmet bég szavai viszont erősen az emlékezetébe vésődtek: „Meglásd, mindig meglep majd, hogy éppen mennyi idős vagy, és elcsodálkozol rajta – ó, irgalmas Allah, már ilyen öreg lennék!” Az öregség, a haszontalanná válás fájdalma, a harcokban elkövetett gonoszságok miatt ébredező lelkiismeret-furdalás teszik Ferhatot igazán emberi figurává, és később Boriska közelsége menti meg attól, hogy janicsár szíve véglegesen megkérgesedjen.

Mindkét karakter, Boriska és Ferhat kemény önismereti folyamaton, személyiségfejlődésen megy keresztül, melyben egymást támogatják, és melyben fogyatékosságuk valamiképpen lelki gondjaik kivetüléseit jelképezik. Boriska fél szeme azt szimbolizálja, hogy a regény kezdetén (be)szűk(ült) látókörű az átélt traumák miatt, vak és süket a világra, fél, retteg, nem ismer semmit az őt körülvevő dolgokból. Aztán Ferhat hatására azzal az egy szemével sokkal jobban kiszélesedik a látószöge, megismeri Drinápolyt, ahogy idősödik és tapasztalatokat szerez, rálátása lesz nemcsak a világra, hanem az emberi természetre is, sőt, a férfi természetére is, mert a regény közepe felé ő már régen jobban ismeri Ferhatot, mint az saját magát. Az egy szem a belső látást, a mély emberi és önismeretet jelképezi, és a lánynak is hosszú utat kell megtennie, míg eljut odáig, hogy az egy szemét ne csak egy fogyatékosságként kezelje, hanem csak egy hasznos másságként, aminek az igazi értéke csak Ferhat számára világos. Az egy szem egyszerre átok és áldás: félszemű nyomorékként nem lesz a férfiak erőszakosságának a célpontja, viszont igazi emberi értékei így is megmutatkoznak, és Ferhat olyannak fogadja el, amilyen: a fél szeme ellenére is nagyon szépnek tartja a lányt, mert a janicsár már képes meglátni az emberi lélek szépségét is.

Csakúgy, mint Boriska esetében, Ferhat fizikai fogyatékossága is egy lelki kivetüléssel kapcsolatos, egy belső problémával, amit ha belül nem tesz rendbe, esélye sem nyílik a boldogságra. Kissé melankolikusan indul Ferhat bemutatása, már-már belenyugszik az öregségbe és a magányba, felkészül, hogy majd így szépen lesántikálja az életet a mindenkori államapparátustól lesi a leszázalékolt janicsároknak kiutalt szokásos jövedelmet. Szóval nem áll éppen a helyzet magaslatán, és semmiképpen sem képes arra, hogy egyedül megálljon a lábán (a szó átvitt értelmében), avagy beletörődik, hogy ezzel a rossz lábával ő már bizony soha többé nem állja a sarat, nem állja meg a helyét a világban. Ferhat esetében éppen Boriska a mankó, akire támaszkodik, aki által visszanyeri az állhatatosságát és az állóképességét.

Ferhat különös dologra szánja el magát: meggondolatlan fogadást köt, mérkőzésre hívja Kezilt, a híres birkózót. Ferhat a birkózás után szinte ujjá születik. Ez egy szimbolikus küzdelem, amely azt mutatja, még nem olyan öreg, igenis képes talpra állni, és megmutatni, hogy mit tud. Visszanyeri az önbecsülését, a férfiasságát, és hogy a lelki frusztráltsága feloldódik a fizikai tünetek is megszűnnek: elmúlik a lábába oly sokszor nyilalló fájdalom.

Ferhat szimpatikus, toleráns figura, néha forrófejű, bátor, képes szembemenni a muzulmán társadalom szabályaival (pl. nem kezeli Boriskát rabszolgakánt, sőt, meggondolatlanul becsempészi egy mecsetbe), miközben igazán esendő, gyarló ember; igyekszik jó muzulmánnak megmaradni, ugyanakkor látja a világ felfordulását, és a józan, erkölcsös ember eszével különbséget tud tenni jó és rossz között. Ferhat és Boriska saját sorsuk kovácsai, és ez a lehetőség a többi szereplőnek is megadatik, ám Böceknek örök szenvedés és magány jut osztályrészül, mert nem elég erős ahhoz, hogy változtatni merjen, hogy végre a maga életét élje. Böcek jelképezi az átlagember félelmeit, ő a tipikus kompromisszumkötő (és erre az sem mentség, hogy reménytelenül szerelmes Ferhatba), aki inkább a boldogsága árán vett keserű biztonságot választja, azzal törődik, hogy mit szól a társadalom, a szomszédok. „Teljes boldogság nem létezik, csak a beteljesületlen szerelem lehet örök”, mondja Böcek, és ez a felfogás okozza a vesztét, miközben Ferhat elég erős ahhoz, hogy valóra váltsa az ellenkezőjét.

A regény egyik központi kérdése a szabadságvágy, amely Boriska figuráján keresztül mutatkozik meg a legerősebben. Boriska és Ferhat sólymának, Küküllőnek a kapcsolata szimbolikus jelentéssel bír: a lány sokszor órákig elüldögél a ketrec előtt és a madarat figyeli. Egymás tükörképei ők; ahogy Ferhat kalickába zárja Küküllőt, aztán szabadon engedi a mezőn, éppen olyan, mint amikor Boriskát agyonfélti, eleinte a szomszéd kislánnyal sem akarja játszani engedni, szinte bezárja a lakásba, aztán amikor először solymászni viszi, Boriska vadul szaladgál, csakúgy, ahogy odafenn szabadon repül a madár. A sólyom – a tipikus magyar jelkép mellett, hogy ugyanis Boriska is, a madár is az őshazát jelentik Ferhatnak – ugyanúgy viselkedik, mint a lány, és a vad madarat megszelídíteni hosszú és fáradtságos folyamat, ami a bizalmon és a szereteten alapul, ugyanúgy, ahogy Boriskát is csak így lehet „megszelídíteni”, kinyitni a szemét a világra. Ferhat és Boriska mindennapi élete, meghitt beszélgetéseik, sőt, sakkjátszmáik szerelmüket, közös jövőjüket vetítik előre. A sakkjátszma, mint az élet nagy játszmájának, avagy mint a nagy szerelmi játszmáknak a metafórája van jelen a regényben. A nagy odafigyelést igénylő, stratégiai játék Ferhatnak megy jobban, ám amikor Meliki is megtanulja a szabályokat, képes győzelmet aratni, képes felnőtté, egyenlő féllé, igazi társsá válni a kapcsolatukban. A sakk egyben Boriska pártfogójával szembeni öntudatlan visszamagyarítási kísérletét is előrevetíti, hiszen ahogy az „elefántosz” figura csakis ló lehet a magyar nyelvben (másként Boriska nem is tudná elképzelni), ugyanúgy Ferhat is magyar marad legbelül.

Meliki története mélyre szántó gondolatokat tartalmaz, és univerzális, napjainkra is jellemző problémákat feszeget. A legfontosabb kérdések mindennapi emberi gondok körül forognak: milyen döntéseket kell és szabad hoznia az embernek a zűrzavaros történelmi időkben, hogyan viszonyuljon embertársaihoz egy olyan világban, amelyet beborít a kapzsiság és az irigység, egy olyan életben, melyet gúzsba kötnek az ostoba társadalmi szabályok?

Ezek a nagyon is komoly emberi problémák történelmi kortól függetlenek, az olvasó teljesen át tudja érezni a gyökértelen Ferhat gyötrelmét, hogy miképpen döntsön, elhagyja-e az otthonát, merjen-e váltani egy jobb hely, a rég elfeledett óhaza ígérete miatt? Mihez kezdjen a kettős identitásával, magyar legyen-e vagy török? Ezek a kérdések a mai ember fejében is ugyanígy megfogalmazódnak. A IV Murád szultán zsarnoki szeszélyei nyomán egyre bizonytalanabbá váló drinápolyi világ, a hanyatló oszmán birodalom e szeletkéje mintha tükörképe lenne sok európai ország jelenlegi helyzetének: a korrupció, a kilátástalanság, az értékek átértékelődése (nem azok ülnek a megfelelő helyeken, akiket megilletne, nem azok hozzák a döntéseket, akiknek kellene,  a jóérzésű, jóravaló emberek, mint pl. Hakan fogadós, méltatlan helyzetbe kerülnek) nyomasztó hangulatot gerjeszt, és kétséges, hogy lehet-e ebből kiutat találni.

A mellékszereplők is színesek, élő egyéniségek mind, a nagyképű, ám becsületes és talpraesett Aziz birkózó, vagy Parasiz, aki a jótettet jóra váltja, s ezáltal mesebeli jótevővé emelkedik, nagyon szerethetővé és emlékezetessé válnak az olvasó szemében.

Montcassen könyvét bátran ajánlom mindenkinek, aki egy mély, érzelmes romantikus történetre vágyik, vagy történelmi kalandokat keres. A szöveg igazi kultúrcsemege a török kor iránt érdeklődőknek, minden mondat, minden bekezdés gondosan megkomponált és történelmileg hiteles. Az apró részletek pontossága és a könyv végén a szójegyzék a szerző igen alapos kutatómunkájáról árulkodnak.

Jean-Pierre Montcassen: Meliki. Szeged: Könyvmolyképző kiadó, 2013.

A Könyvmolyképző oldaláról megrendelhető: http://konyvmolykepzo.hu/products-page/arany-pottyos-konyvek/jean-pierre-montcassen-meliki-6094

Forás: http://hetedhetorszag.blogspot.ro/2013/12/meliki-kritika.html